Annyira kellesz, hogy – látod –
megtanultam hallgatni érte
annyira kellesz, hogy
álmaimból könnyedén kilépek,
annyira kellesz,
hogy téged kereslek, nem a szerelmet
gondolataidba vegyültem,
mint anyja könnyeibe a gyermek.
Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás.
El ne menekülj, most kezdjük csak látni egymást.
A mámor – rikító selyem volt csak – elszakadt –
téged szeretlek immár, nemcsak magamat.