A legszebb virág

Egyedül ültem le olvasni a parkban,

Szomorú fűzfának védő árnyékában.

A csalódottságra volt elég jó okom.

Megbántott a világ, ezt vettem én zokon.



Ha ettől még nem lett volna elég rossz a napom,

Elém állt egy kisfiú, izgatott volt nagyon.

Kipirult s kifulladt a játék hevében;

Felhevülten így szólt: “Néni, ide nézzen!” 



Kezében elhervadt virág kornyadozott,

Lankadt szirmai tán nem látták a napot.

Halott virágával küldtem volna tova,

Mosolyt színleltem hát, s bámultam máshova. 



Nem ment el, sőt inkább mellém ült a padra,

Virágját szaglászta, s mondta kisvártatva:

“Az illata csodás, s bizony szép is nagyon.

Itt szedtem magának, tiszta szívvel adom.”







Haldokló virág volt,mit átadott,

Ragyogó színe rég megkopott.

Tudtam azonban, el kell fogadnom

A fiú különben tán sosem hagy nyugton.

Nyúltam a növényért, hogy elvegyem tőle,

De ő csak tartotta fel, a levegőbe.

Eladdig nem tűnt fel, ekkor vettem észre,

A fiúcska nem lát, mert hogy vak szegényke.

Hangom megremegett, szememben könny égett,

Megköszöntem neki, hogy talált ilyen szépet.

“Szívesen”-mondta, s vidáman elfutott.

Nem tudta, hogy bennem mily mély nyomott hagyott.

Eltűnődtem rajta,vajon mint láthatta,

Hogy egy nő a fűzfa alatt önmagát siratta.

Honnan vette észre borús keservemet?

Talán a szívével lát jól ez a gyerek

A vak gyermek szemével végre megértettem,

A világgal nincs baj, itt a hiba bennem.

Nem láttam meg eddig, milyen szép az élet

Megfogadtam, hogy ezután élvezem a szépet.

A hervatag kórót orromhoz emeltem,

Gyönyörű rózsának illatát éreztem.

Közben a fiúcska új gazzal kezében

Egy gyanútlan öregembert készült felvidítani éppen.



(Chery L.Costello-Forshey)

 

Címkék:
Tovább a blogra »