166. Mozgalmas napok
2008 május 8. | Szerző: Tuz |
Végre kicsit le tudok ülni, hogy memoárba tegyem az elmúlt pár napot is, de aztán futás lesz megint.:))
A 4 napos hétvégén azt hittem, hogy pihenni fogok. Ehelyett 1-e kivételével szinte mindennap 6 és fél 7 között keletem, tettem-vettem, jöttem-mentem. Valahol ez jó, mert pörgök ezerrel amúgy is.
Anyák napján nemcsak anyusomat köszöntöttem, hanem barátnőmet is, aki az ajándék mellé egy tipikus női meglepetésben is részesült: nyalókát kaott. fel is vettem kisfilmre a reakcióját. Annyira vihogtunk, hogy majdnem futni kellett a mellékhelyiségbe, de a könnyünket nem tartottuk vissza. Tetszett neki, mégis a lánykái eszik majd meg.:))
A hét elején az autóm ügyében telefonálgattam, ami tegnapra el is készült. Megjegyezte a szerelő, hogy nagyon jó kis kocsi, nagyon jó, semmi gond nincsen vele. Jólesett, bár nem vagyok kocsihajtós típus, nem is megyek vele olyan sokat, mint szeretnék (anyagi okok miatt). De azért megyek, mert imádok vezetni.
Tegnapelőtt és tegnap néhány kis csokorral jöttem haza. Jólesett kis tanítványaim és munkatársaim figyelmessége. Nagyon meghatódom ilyenkor mindig, hiszen nem azért
dolgozom, hogy… Sajnos a liliomcsokrot be kellett a “rumliszobába” zárnom, mert annyira erős az illata, hogy nyitott teraszajtó mellett is zavart. Ilyenkor a virágokról készítek képeket. Na, nem emlékbe (az a szívemben marad), hanem mert szépek.
A 4 napos hétvégén azt hittem, hogy pihenni fogok. Ehelyett 1-e kivételével szinte mindennap 6 és fél 7 között keletem, tettem-vettem, jöttem-mentem. Valahol ez jó, mert pörgök ezerrel amúgy is.
Anyák napján nemcsak anyusomat köszöntöttem, hanem barátnőmet is, aki az ajándék mellé egy tipikus női meglepetésben is részesült: nyalókát kaott. fel is vettem kisfilmre a reakcióját. Annyira vihogtunk, hogy majdnem futni kellett a mellékhelyiségbe, de a könnyünket nem tartottuk vissza. Tetszett neki, mégis a lánykái eszik majd meg.:))
A hét elején az autóm ügyében telefonálgattam, ami tegnapra el is készült. Megjegyezte a szerelő, hogy nagyon jó kis kocsi, nagyon jó, semmi gond nincsen vele. Jólesett, bár nem vagyok kocsihajtós típus, nem is megyek vele olyan sokat, mint szeretnék (anyagi okok miatt). De azért megyek, mert imádok vezetni.
Tegnapelőtt és tegnap néhány kis csokorral jöttem haza. Jólesett kis tanítványaim és munkatársaim figyelmessége. Nagyon meghatódom ilyenkor mindig, hiszen nem azért


Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Neked is szép napot.