190. Végre

2008 október 8. | Szerző: Tuz |

Korán ébredtem, s úgy érzem, mint aki kialudta magát. Bezzeg, amikor kelni kell(ene), akkor meg aludnék még picinykét. Nem gond, ma nem sok elintézni valóm van délelőtt.

Na, tegnap délután készült el teljesen a kijutásra alkalmassá tett bejárati ajtóm. A kis rombolást több órás munkával lehetett helyrehozni, hogy még biztonságosabb legyen. Eddig sem féltem, ezután már még nyugodtabb leszek.

Tegnap nagy meglepetés érte minimanóimat: értékelőlapot tettem az ajtóra. Közöltem velük, hogy nem fogok senkire rászólni sem az ebédlőben, sem a tanulási idő alatt, hanem szép csendesen beírom nekik a fekete pontot. Kénytelen voltam ehhez a módszerhez folyamodni, mert már elviselhetetlen volt a kiabálásuk, oda nem figyelésük a munkára, feladatra. Ötlettáram kimerült a ráhatásukra, ezért lett ez a drasztikus módszer. Azonban nagyon kell vigyázniuk: 5 fekete pont után a tájékoztató füzetben jelzem a szüleik felé ezt a eredményüket. Természetesen a piros pontokkal is ugyanígy járok el: nem szólok, csak írom, majd 5 után erről is tájékoztatást kapnak a szülők. Nagyon meglepődtek, amikor a tanulás végére 2 gyereknek 2 fekete pont is összejött már. Bízom benne, hogy lassan észbe kapnak.


Ezután az asztalos bácsinkat hazavittem és megbeszéltem vele, hogy egy karácsonyi ajándékomat is elkészíti. Remélem a megajándékozottnak tetszeni fog majd. Nekem már most tetszik.
Karácsony. Közeledik az utazásom, s vele együtt a lista összeírása a beszerzendő kellékekről. Ennél szebbet most el sem tudok képzelni magunknak.