264. Huh és hah!
2010 október 9. | Szerző: Tuz |
Idén nagyon elhanyagolom Naplómat. “Mentségem” nincs, de nem is keresek. Sokat vagyok a világhálón, de valahogy errefelé ritkábban jövök, mint korábban.
A nyaram nagyon aktív munkával telt el, sokszor csak beájultam az ágyba, mikor eljött az este. Aztán álmomban tovább is gondoltam a kiötlött dolgokat. Nagyon lelkesen készültem az új tanévre. Lelkesedésem olyan volt, mint virtuális tantestületemé, akikkel itt, az NLC-n egy (azóta már egy zárt fórum is született) fórumon ténykedünk. Pörögtek ők is, egyre lelkesebben. Jobbnál jobb ötletek születtek, amiket egymással kicseréltünk.
Aztán elkezdődött a tanév. Egyik nap telt el a másik után és mi egyre elkeseredettebben ültünk le a monitor jótékony homályába, hogy bánatunkat egymással megosszuk. Ilyenkor én még örültem is, hogy a többiek nem látnak, mert biza nem lehettem szép látvány az elkeseredett arcommal. Mint kiderült, ők is hasonló cipőben jártak. Egyik kudarc követte a másikat, megoldást nem, vagy csak nehezen találtunk, találunk. A tanítók/tanárok és a tanuló ifjúság között egyre szélesedik a szakadék, amit áthidalni egyre nehezebb. Ez a fene nagy szabadság, amit a gyermekek megkaptak, olyan hatalmat adott a kezükbe, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A jogok mindenekelőtt, a kötelesség sehol. A személyiségi jogokról már nem is beszélek…az nagyon nagy nekik. Kérdésem: és az én személyiségi jogom hol van? Ja! Az nincs kérem szépen! Minek az nekem? Engem szabad beledöngölni a szarba, megalázni, lejáratni, szégyenbe hozni! Rájuk még ferde szemmel sem nézhetek (igaz, nem is vagyok ázsiai), mert kapom az idézést. És kapom a szülői üzenetet: én dirigálok a gyerekemnek nem a tanárnő! Paff neki!
Na, azért öröm is van az sok ürömben! A ténykedéseknél a bőség zavara áll fent és ez nagyon jó. Sokszor nem is fér bele a napba 1-2 dolog, de azért igyekszünk.
Meg aztán ugyebár itt van a kertek alján karácsony is. Ez nálunk nagy ünnep, mivel advent első vasárnapján (most november 28-ra esik) fenyőt díszítünk. Akkora, minden reményem szerint, készen lesz a mellékhelyiségem is, ami a felettem lévő
szomszéd miatt beázott és elég durván bepenészedett. A kőművesmunkából az utolsó simítások vannak hátra és jöhet a csere és végül a festés. Egy hét kemény munka még, de nagyon szép lesz. Az ülőkét ma megvettem akciósan (még így is szép ára volt). Ő lesz rajta, pedig a pengés is “tetszett”:)) =>
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Boldog vagyok, hogy újra olvashatom a kedvenc tanítónőm, ám az írásod el is keserít, mert teljes mértékben igazad van. A mai gyereknevelést (túlzok, mert a mai szülök zöme nem nevel) a majomszeretettel keverik a szülők. Azt hiszik a nevelés a tanító dolga a minimális eszközök nélkül, pedig az övék a tanítás.Az én időmben, bizony volt még körmös, büntetésből békaügetés, vigyázbaállás az egész órán, és ha én ennek jogossága ellen otthon mertem apellálni, hát akkor megkaptam azt a bizonyos atyait. A tanító ítélete a szüleim számára megfellebbezhetetlen volt. A tanító nem élt vissza a hatalmával. Ez a szigorúság inspirált a tanulásra, de a szüleim, nem tanultak velem és nem kísérgettek az iskolába, ez az én önálló feladatom volt. Elszaladt a ló gyermek nevelésben, azaz a gyermekkényeztetésben. nem fog jóra vezetni. Már látjuk is.
Kedves Jega: huh, ez nagyon jólesett, köszönöm!
Tudod, az elmúlt időszak nem volt könnyű nekünk, de túl vagyunk rajta, s most gőzerővel a munkára koncentrálunk, hogy jussunk 1-ről a 2-re.
A szülői magatartásról ugyanazt gondolom én is. Kiegészítem azzal, hogy a tanítás mellett nevelünk is, de az elsődleges nevelés a szülő feladata. Nagyon sokan pedig azt nem teszik, mert “az az iskola dolga” (Te is írtad). Elkeserít, hogy ez alakult ki. De: ha valami nem tetszik, vagy nem úgy van, ahogy ő akarja, akkor simán meghurcolhat, lejárathat, mert neki vannak jogai. És az enyém hol van?