{"version":"1.0","provider_name":"Csak 1 mosoly kell...!:) - T\u0171z blogja","provider_url":"https:\/\/tuz.cafeblog.hu","author_name":"Tuz","author_url":"https:\/\/tuz.cafeblog.hu\/author\/Tuz\/","title":"Els\u0151 nap az iskol\u00e1ban","html":"

OKT\u00d3BER<\/SPAN><\/o:p><\/SPAN><\/B><\/P>\r\n

<\/A> <\/P>\r\n

17. h\u00e9tf\u0151
<\/SPAN>
<\/P><\/o:p><\/SPAN><\/I>\r\n

Ma volt az els\u0151 tan\u00edt\u00e1si nap. Hogy elrep\u00fclt ez a h\u00e1rom h\u00f3nap vak\u00e1ci\u00f3! Any\u00e1m vitt el reggel a Baretti-iskol\u00e1ba \u00e9s \u00edratott be a harmadik oszt\u00e1lyba: nekem a falusi nyaral\u00e1s j\u00e1rt a fejemben, \u00e9s nem nagy kedvvel mentem. Az utc\u00e1n csak \u00fagy ny\u00fczs\u00f6gtek a gyerekek; a k\u00e9t pap\u00edrboltban is tolongtak a sz\u00fcl\u0151k: t\u00e1sk\u00e1t, f\u00fczeteket, mapp\u00e1kat v\u00e1s\u00e1roltak, az iskola el\u0151tt meg val\u00f3s\u00e1gos t\u00f6meg gy\u0171lt \u00f6ssze, a pedellus \u00e9s a rend\u0151r alig tudott utat v\u00e1gni a kapuhoz, hogy mindenki bejusson. Amikor oda\u00e9rt\u00fcnk, valaki megfogta a v\u00e1llamat: a m\u00e1sodikos tan\u00edt\u00f3m, aki mindig olyan vid\u00e1m azzal a k\u00f3cos v\u00f6r\u00f6s haj\u00e1val.<\/SPAN><\/o:p><\/SPAN><\/P>\r\n


- Na, Enrico, h\u00e1t elv\u00e1lnak \u00fatjaink? - k\u00e9rdezte. <\/SPAN><\/o:p><\/SPAN><\/P>\r\n


Bizony, \u00e9s kicsit f\u00e1jt is a dolog. Nagy nehezen beljebb jutottunk. Sorra j\u00f6ttek a sz\u00fcl\u0151k, j\u00f3m\u00f3d\u00faak \u00e9s kev\u00e9sb\u00e9 j\u00f3m\u00f3d\u00faak, munk\u00e1sok, katonatisztek, nagymam\u00e1k, szolg\u00e1l\u00f3k, egyik kez\u00fckkel a gyereket fogt\u00e1k, a m\u00e1sikban a bizony\u00edtv\u00e1nyt szorongatt\u00e1k, az el\u0151csarnokban meg a l\u00e9pcs\u0151h\u00e1zban akkora volt a zsivaj, mint egy sz\u00ednh\u00e1zban. Meg\u00f6r\u00fcltem, amikor a nagy el\u0151csarnokot megl\u00e1ttam, onnan ny\u00edlik a h\u00e9t oszt\u00e1lyterem ajtaja, h\u00e1rom \u00e9vig majdnem mindennap v\u00e9gigmentem itt. Az els\u0151s tan\u00edt\u00f3 n\u00e9nim ott \u00e1llt az oszt\u00e1lya k\u00fcsz\u00f6b\u00e9n.<\/SPAN>
<\/P><\/o:p><\/SPAN>\r\n

- Enrico - mondta -, az id\u00e9n az emeletre j\u00e1rsz, m\u00e1r el se m\u00e9gy el\u0151ttem! - \u00e9s szomor\u00faan n\u00e9zett r\u00e1m.<\/SPAN><\/o:p><\/SPAN><\/P>\r\n


Az igazgat\u00f3 k\u00f6r\u00fcl nekikeseredett n\u00e9nik tolongtak, nem jutott hely a gyerek\u00fcknek. Az igazgat\u00f3 \u00far szak\u00e1lla mintha m\u00e9g feh\u00e9rebb volna, mint tavaly. A gyerekek k\u00f6z\u00fcl sok megh\u00edzott, megn\u0151tt. A f\u00f6ldszinten, ahol m\u00e1r kider\u00fclt, hogy melyik gyerek hov\u00e1 ker\u00fcl, n\u00e9h\u00e1ny els\u0151s nem akart bemenni az oszt\u00e1ly\u00e1ba, megmakacsolta mag\u00e1t, ak\u00e1r egy szam\u00e1r, \u00fagy kellett ber\u00e1ncig\u00e1lni \u0151ket, olyanok is akadtak, akik a padokb\u00f3l sz\u00f6ktek ki; amikor pedig a sz\u00fcl\u0151k elmentek, egy csom\u00f3an s\u00edrva fakadtak, erre a pap\u00e1k-mam\u00e1k visszafordultak, vigasztalt\u00e1k, b\u00e1tor\u00edtgatt\u00e1k a ded\u00f3sokat, a tan\u00edt\u00f3 n\u00e9nik eg\u00e9szen k\u00e9ts\u00e9gbeestek, \u00f6cs\u00e9m Delcati tan\u00edt\u00f3n\u0151 oszt\u00e1ly\u00e1ba ker\u00fclt, \u00e9n Perboni tan\u00edt\u00f3 \u00farhoz az els\u0151 emeletre. T\u00edzre az oszt\u00e1lyban is voltunk: mind az \u00f6tvenn\u00e9gyen. R\u00e9gi oszt\u00e1lyt\u00e1rsaimb\u00f3l csak tizen\u00f6ten-tizenhatan maradtak, k\u00f6zt\u00fck Derossi, az \u00f6r\u00f6k \u00e9ltanul\u00f3.<\/SPAN><\/o:p><\/SPAN><\/P>\r\n

Az erd\u0151k meg a hegyek ut\u00e1n kicsinek \u00e9s szomor\u00fanak l\u00e1ttam az iskol\u00e1t! M\u00e1sodikos tan\u00edt\u00f3 b\u00e1csim is eszembe jutott, olyan rendes volt, mindig vel\u00fcnk nevetett, \u00e9s akkorka volt, mintha \u0151 is k\u00f6z\u00e9nk tartozna, sajn\u00e1lom, hogy m\u00e1r nem l\u00e1tom a k\u00f3cos v\u00f6r\u00f6s haj\u00e1t. A mostani tan\u00edt\u00f3nk magas, a haja hossz\u00fa \u00e9s \u0151sz, de szak\u00e1lla nincs, \u00e9s a homlok\u00e1n egyenes r\u00e1nc h\u00faz\u00f3dik, \u00f6bl\u00f6s a hangja, s olyan mer\u0151en n\u00e9z, mintha bel\u00e9nk akarna l\u00e1tni. \u00c9s sose nevet.<\/SPAN>
<\/P><\/o:p><\/SPAN>\r\n

\"Na, ez az els\u0151 nap - gondoltam. - M\u00e9g kilenc h\u00f3nap. Mennyi lecke, mennyi dolgozat, mennyi munka!\"<\/SPAN><\/o:p><\/SPAN><\/P>\r\n


Igaz\u00e1n j\u00f3 volt, amikor a mam\u00e1t megl\u00e1ttam a kapuban, szaladtam kezet cs\u00f3kolni.<\/SPAN><\/o:p><\/SPAN><\/P>\r\n


- F\u00f6l a fejjel, Enrico! - vigasztalt. - Majd egy\u00fctt tanulunk.<\/SPAN><\/o:p><\/SPAN><\/P>\r\n


K\u00f6nnyebb sz\u00edvvel mentem haza. De akkor is hi\u00e1nyzik a r\u00e9gi tan\u00edt\u00f3 b\u00e1csi, oly vid\u00e1man \u00e9s kedvesen mosolygott, most m\u00e1r nem l\u00e1tom olyan sz\u00e9pnek az iskol\u00e1t, mint azel\u0151tt.

(Edmondo de Amicis)<\/SPAN><\/P>","type":"rich"}