Gyertya

2007 december 14. | Szerző: Tuz

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.
Felül törött. Talán semmit se ér.
A belén észrevenni már, hogy égett.
S én mégse dobom el mint semmiséget.
Nézem, elémbe állítom,
Majd a kezembe’ forgatom.
A cirádáit, ferdeségét,
törött voltát, sok betegségét
mind tudom már, mind ismerem.
Igénytelen, értéktelen.
Szépsége, ékessége, ára
nincs semmi. Mégse dobom el.
Félreteszem karácsonyfára.
Majd a lángjába néz szemem,
s nem lesz nekem
igénytelen, értéktelen.
Sok betegsége, ferdesége,
törött volta nem semmiség-e,
ha ott lobog az ágon,
s vezérlőm, világom,
útmutató fény Betlehem felé?
Tekintetem sugarát issza,
lelkem száll századokon vissza:
a nagy csodát csodálja újra
és megremeg belé.
Magában semmi. Félredobnám.
De ha zöld fenyőről ragyog rám,
a szívem fölviszi az égig,
az eget meg lehozza hozzám.
Kezembe’ forgatom, nézegetem,
s valami egyre azt súgja nekem,
hogy ez a kis gyertya az életem.
Görbe, törött, beteg.
Valami, amit senki nem keres,
mert észrevenni nem is érdemes.
Végigélni se volna érdemes,
ha nem lenne karácsony…
ha ki nem gyúlhatnék sokadmagával
karácsonyesti csodálatos fákon…
ha Betlehem felé utat mutatva,
nem ragyoghatna, nem világolhatna,
végigélni se volna érdemes.

De van karácsony, s én úgy szeretem
kis gyertyaéletem.
Ameddig karácsonyra vártam,
értelmét, célját soká nem találtam.

Míg egy szép angyalénekes,
halk estén Betlehembe értem,
s fel nem ujjongtam: „Most már értem,
Most már tudom, miért is élek
ezen a nagy sötét világon:
hogy világítson kicsi gyertyalángom
előre, Betlehem felé
és megváltatlan, Megváltóra váró,
sok emberszív dobbanjon meg belé.”

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.
Felül törött. Talán semmit se ér.
De ha zöld fenyőről ragyog rád,
a szíved felviszi az égig,
az eget meg lehozza hozzád

                                                    (Túrmezei Erzsébet)

Egy idős levelesláda karácsonya

2007 december 9. | Szerző: Tuz

– Amikor fiatalabb voltam – mondta szomorúan egy idős levelesláda, melynek a rozsdás fedelén egy megfakult sárga “Levél” felirat díszelgett…

– Akkor mi volt? – érdeklődött egy ifjú és fényes, vörösszínű levelesláda.

– Amikor fiatal voltam – kezdte megint az öreg.

– Gyerünk! Mondd már!!! – szakította félbe az ifjú türelmetlenül.

– Ne szakíts félbe! – torkollta le az öreg – Amikor ifjú voltam, akkor az év végén a levelesládák hatalmas megbecsülésnek örvendtek.

– Miért volt ez így? – kérdezte az ifjú.

– Az év vége felé az emberek üdvözlőlapokat küldözgettek egymásnak…

– Manapság is küldözgetnek. Az év elején, amikor először helyeztek ki, akkor elolvastam a tulajdonos telefonszámláját. Annyi elküldött SMS szerepelt rajta… A tulajdonosom mérges volt… azt mondta, hogy nem kellett volna annyi pezsgőt meginnia és akkor nem küldött volna annyi mindenkinek a címjegyzékéből üzenetet. Dehát ez nem a mi dolgunk ugye? – csodálkozott az ifjú.

– Nem a mienk – az öreg mélyet sóhajtott – de amikor még fiatal voltam, akkor az emberek nem SMS-t küldtek, hanem üdvözlőlapokat. A lapok fényesek voltak, színes borítással és illatos borítékban. Néha annyi levél volt a bendőmben, hogy a postásnak komoly erő-(és láda)feszítésébe került, hogy betömködje a leveleket. Természetesen próbáltam nem összegyűrni őket. Ebédidőben a lurkók odaszaladtak hozzám és kinyitottak. Ha láttad volna azokat a csillogó tekinteteket – sóhajtott fel újra az öreg.

Az ifjú is sóhajtott egy nagyot… miért kell neki állandóan számlákat olvasgatnia? Végülis néha azért becsúszik néhány prospektus is. Elképzelte a csillogó arcokat, illatos kártyákat és elszomorodott.

– Hová lettek a gyerekek? – kérdezte az öregtől.

– Felcseperedtek és felnőtté váltak. Ez az élet rendje.

Karácsony felé

2007 december 7. | Szerző: Tuz

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Ez az utolsó karácsony…

2007 december 1. | Szerző: Tuz

Lassan itt van. Már csak 23 nap.:))

Addig itt van Pierrot dala:

Ihletet kaptam

2007 szeptember 9. | Szerző: Tuz

Igen, ihletet kaptam Jojo-tól. Jó 1 hónappal ezelőtt már karácsonyban gondolkodtam. Nem tudom miért, de ez így van. Aztán megláttam Jojo Naplóját és még jobban belevetettem magam ebbe a gyönyörű témakörbe. Szétnéztem a gépemen és a CD-imen lévő képek között és válogattam. Összeszedtem pár szép képet, amiből egy kis összeállítást csináltam. Van benne aminált kép is, de vannak fotók is. Így ez a mai napi karácsonyi hangulat ezzel megkezdte kis életét…december végéig.

Kellemes szórakozást a képek nézegetése közben!