APEH

2010 december 17. | Szerző:


A minap kellemes meglepetés ért, még az állam is leesett, annyira meg tudtam lepődni.

Az történt, hogy az APEHtől tetemes összeget vártam (bár viszonylagos, kinek mi a tetemes összeg), mert adóssága volt felém (igaz, hogy ritka, hogy az APEH adós). A határidő november 28-a volt. Állítólag türelmetlen ember vagyok, most azonban nagyon türelmes oldalamat mutattam és nyugodtan vártam. 3 hét késéssel megtaláltam a postaládámban a postás céduláját, miszerint utalványom érezett. Sőt! Két ilyen cédulát kaptam, s mind a kettőn az APEH volt feltüntetve. A szemem is kikerekedett. Gyanakvó ember lévén (volt, aki ezt a magocskát elvetette bennem…hmm, nem is egy ga(rá)zdálkodó ember volt, hanem mindjárt kettő is) morfondíroztam, hogy ugyan miért is. Sejtettem, hogy az egyik a már nagyon várt összeg, de mi lehet a másik?

Kezdtem összeszedni a lehetőségeket:
1.) még egy kisebb-nagyobb összeg, amiről megfeledkeztem
2.) büntetés, mert mégsem járt volna a várva várt összeg

Olyan sokáig azért nem tanakodtam magamban, mert másnap este (hogy kikerüljem a parkolási időszakot) mentem a pénzhozó intézménybe.
A szokásos ceremónia után (igazolvány, lakcímkártya és egyéb dokumentumok átadása) aláírásra átadták az egyik papírt aláírásra. Mindjárt kerestem rajta a Megjegyzést, hogy mi a pénz oka. Ilyet még nem láttam az APEH részéről: “Késedelmi kamat”! A postáskisasszony is meglepetten olvasta, mert ő sem látott még ilyet!

Az összeg azért kissé nevetséges volt (épp hogy meghaladta a 100 (=száz) forintot, de ne legyek már telhetetlen, s örüljek, hogy ennyi késedelmi kamatot is kifizettek nekem.

Kezdem megszeretni az APEHot?

Címkék:

267. Az igazi példakép

2010 december 14. | Szerző:


Címkék:

Erős Antónia megint…

2010 december 3. | Szerző:

Tavaly nagyjából ilyenkor olyant mondott Erős Antónia, amitől kibuktam. Nem lehetett elfelejteni. Most hallgattam a TV-t és megint ugyanazt követte el. Bakizott? Hülyeséget beszélt. Már nem is csodálkozom rajta, ő már nem fog megváltozni. Én szégyelleném magam a helyében, ha AZT visszanézném.

             Ez a fenyőfa:                                                       Ez a karácsonyfa:


Címkék:

Elítélendő

2010 december 3. | Szerző:

Pályám hosszú évei alatt sok mindent hallottam, sok mindent láttam. Nem csak a fejlett országokból, hanem a fejletlenekből is. Az internet sok mindenre jó, arra is, hogy esetleg ötleteket merítsünk más népek pedagógiai szokásaiból, feladatsoraiból. De amit most olvastam, egyszerűen megdöbbentett. Itthon az ilyenekre azt mondom, hogy a pedagógus társadalom szégyenei, ha már ezt teszik a gyermekekkel. 5-6 éves korban még csak éppen, hogy kezdik azt a világot felfedezni, amit az iskola kinyit nekik. Egy házasság, esküvő még eszméletlenül korai abban világban, amiben élünk. Ne ebben a korban akarjuk megismertetni az apróságokat a szervezés feladataival, a családi élet nehézségeivel. Lesz éppen elég ideje, ha eljön az idő!

Íme a cikk Angliából!
Címkék:

Ez már a harmadik…:))

2010 december 3. | Szerző:


Címkék:

Ők (is) tudnak már valamit?:))

2010 december 3. | Szerző:


“A tanárok az igazi hősök, pedig nagyon rosszul keresnek. Remek munkát végeznek!”
Címkék:

266. Hmm!

2010 november 16. | Szerző:

No comment!
Címkék:

265. Ma lepipáltam a kakast!:))

2010 október 31. | Szerző:

Ilyen még nem történt velem: elfelejtettem, hogy át kell az órát állítani. 
Eddig előző nap ráállítottam a gondolkodásom, hogy holnap még kapsz egy órát, nem kell felkelni/vigyázz, egy órával kevesebbet alhatsz, így nem volt gondom, nem is kínlódtam emiatt az utána következő napokban. Most meg… Fél 3-tól itt nyűvöm a billentyűt, mert nem tudok aludni. Még az a szerencsém, hogy a jövő héten nem dolgozom, így szép lassan helyreteszem magam, kialszom magam.
De nem csak a neten lógtam, előkészítettem azt az anyagot, amit meg kell csinálnom a szünet végére. Szerencsémre nagyon szeretem ezeket, úgy hogy gyorsan végzek velük.
Címkék:

264. Huh és hah!

2010 október 9. | Szerző:

Idén nagyon elhanyagolom Naplómat. “Mentségem” nincs, de nem is keresek. Sokat vagyok a világhálón, de valahogy errefelé ritkábban jövök, mint korábban.
A nyaram nagyon aktív munkával telt el, sokszor csak beájultam az ágyba, mikor eljött az este. Aztán álmomban tovább is gondoltam a kiötlött dolgokat. Nagyon lelkesen készültem az új tanévre. Lelkesedésem olyan volt, mint virtuális tantestületemé, akikkel itt, az NLC-n egy  (azóta már egy zárt fórum is született) fórumon ténykedünk. Pörögtek ők is, egyre lelkesebben. Jobbnál jobb ötletek születtek, amiket egymással kicseréltünk.
Aztán elkezdődött a tanév. Egyik nap telt el a másik után és mi egyre elkeseredettebben ültünk le a monitor jótékony homályába, hogy bánatunkat egymással megosszuk. Ilyenkor én még örültem is, hogy a többiek nem látnak, mert biza nem lehettem szép látvány az elkeseredett arcommal. Mint kiderült, ők is hasonló cipőben jártak. Egyik kudarc követte a másikat, megoldást nem, vagy csak nehezen találtunk, találunk. A tanítók/tanárok és a tanuló ifjúság között egyre szélesedik a szakadék, amit áthidalni egyre nehezebb. Ez a fene nagy szabadság, amit a gyermekek megkaptak, olyan hatalmat adott a kezükbe, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A jogok mindenekelőtt, a kötelesség sehol. A személyiségi jogokról már nem is beszélek…az nagyon nagy nekik. Kérdésem: és az én személyiségi jogom hol van? Ja! Az nincs kérem szépen! Minek az nekem? Engem szabad beledöngölni a szarba, megalázni, lejáratni, szégyenbe hozni! Rájuk még ferde szemmel sem nézhetek (igaz, nem is vagyok ázsiai), mert kapom az idézést. És kapom a szülői üzenetet: én dirigálok a gyerekemnek nem a tanárnő! Paff neki!

Na, azért öröm is van az sok ürömben! A ténykedéseknél a bőség zavara áll fent és ez nagyon jó. Sokszor nem is fér bele a napba 1-2 dolog, de azért igyekszünk.
Meg aztán ugyebár itt van a kertek alján karácsony is. Ez nálunk nagy ünnep, mivel advent első vasárnapján (most november 28-ra esik) fenyőt díszítünk. Akkora, minden reményem szerint, készen lesz a mellékhelyiségem is, ami a felettem lévő 

szomszéd miatt beázott és elég durván bepenészedett. A kőművesmunkából az utolsó simítások vannak hátra és jöhet a csere és végül a festés. Egy hét kemény munka még, de nagyon szép lesz. Az ülőkét ma megvettem akciósan (még így is szép ára volt). Ő lesz rajta, pedig a pengés is “tetszett”:)) =>

Címkék:

263. 30 év

2010 augusztus 29. | Szerző:


A hónap elején kaptam egy levelet, hogy osztálytalálkozót szerveznek régi osztálytársaim. Még nem is tudatosodott bennem a meghívás ténye, amikor a szám láttán leesett az állam: 30 éves a találkozó. Igaz, hogy általános iskolai találkozó, de nagyon jó csapat voltunk. De hogy már 30 lenne… Olyan az egész, mintha most lett volna, hogy együtt koptattuk a padot.


 


Egyik osztálytársunk ennek a napnak örömére jött haza Amerikából (András), így nem hagyhattam ki. J


 


Senki nem változott külsőleg. Vagyis nekem igen. Egy leányzót nem tudtam hova tenni, de bátorságom sem volt megkérdezni senkitől, hogy ki a csuda lehet ő. Aztán, amikor nevén szólították, akkor esett le. Igazából akkor ismertem meg, amikor a szemüvegét feltette. Anélkül nagyon furcsa volt.


 


Az osztályból mindenki elért valamit, mindenkinek van többé-kevésbé jó munkahelye. Ahogy elnéztem, a fiúk közül mindenki (ez az én véleményem) kiegyensúlyozott, boldog családban él. A lányok között vannak már elváltak is. S ahogy hallani lehet a „lehetőségekről”, volt szép és csúnya válás is. Egy biztos: mindenki túl van a nagyon nehéz időszakon és most már nyugodtabbnak mondható életet élnek.


 


Eljött az az osztálytársunk (Erzsébet) is, aki igazából kirekesztett volt. A dadogása, visszahúzódottsága miatt. Talán. Érdekes módon nem volt benne keserűség emiatt. Legalábbis azt mondta most. Rossz házassága, nehéz anyagi körülményei ellenére igyekszik egy szem gyermekét becsületben, tisztességben nevelni.


Ő volt az, aki egyetlen osztálytalálkozóra sem jött el (na, én is csak egyen voltam eddig…azt hiszem J). Az okot akkor nem tudtuk. Most azonban olyan beszámolót tartott az elmúlt 30 évről, hogy meglepődtünk, mennyit fejlődött, már ritkán dadogott. Alig akarta abbahagyni, annyi mondandója volt számunkra.


Jobb későn, mint soha gesztus is volt irányába: egyik osztálytársunk 30 év után kért az általunk ért sérelmekért bocsánatot mindannyiunk nevében!


 


A beszámolók közben „verseny” alakult ki: ki a legidősebb szülő. Egy testnevelő tanár lányunk lett a „győztes”, az ő egyik gyermeke már 23 éves. A legfiatalabb egy 5 évessel büszkélkedhet. J


 


Még egy megható jelenet is volt a találkozó majdnem végén: az Amerikából hazajött osztálytársunk kifizette Erzsébet számláját is, míg ő az udvaron beszélgetett. Szegényke nem akarta engedni, s nagy nehezen sikerült neki Andrásnak meggyőznie… Nekünk nem sikerült.

glitter graphics

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!