53. “…ordítani tudnék”
2007 június 2. | Szerző: Tuz |
Nem tudom mi van velem. Nagyon feszültnek, fáradtnak érzem magam. A mai tanfolyam szünetében haza kellett jönnöm kis időre, mert azt hittem szétrobbanok. Hihetetlen erővel tombol bennem a feszültség, amiről nem tudom miért van. Eddigi életemben 2x éreztem ezt, s idő kellett, hogy megnyugodjak. A gyomrom ugrál, sírhatnékom van (de nem tudok), járkálok fel ‘s alá, nem találom helyem. Ülök a könyv fölött, tanulok…a lában meg dobog folyamatosan. Akkoriban az használt, hogy lementem a Dunára és a hömpölygő vizet mereven néztem. Azt hiszem holnap inkább messzebbre kellene menni, hogy könnyebben feloldódjak.
El messzire és egy elhagyatott területen hatalmasat kiáltani (akarom írni: ordítani), hogy a feszültség csak úgy huss, kiszakadjon belőlem. Még nem próbáltam, de azt mondják hatásos.
Csakhogy én elképzelem ilyenkor azt is, hogy valaki(k) véletlenül éppen arra kirándul és meglát(nak), meghall(anak). Mit gondolhat(nak) rólam?:)) Egy elmebeteg, vagy éppen a hangját próbálgatja és valami vadállatra akar hasonlítani? Egyik sem lehetetlen…de jó nagy röhögésbe torkollana a dolog akkor.:))
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Szia Tűz!
Ha teheted, próbáld ki. Tényleg érdemes!! Engem anno meghallottak, ráadásul egy biztonsági őr hajnali 3-kor, és odajött megkérdezni, hogy valami baj van? Én meg röhögve válaszoltam, hogy köszönöm, de most már nincs.
Szia Csendélet!
Rendben, egyszer kipróbálom. Ma inkább kihagytam és helyette kinapoztam és fürödtem magamból ezt a feszültséget.
De komolyan mondom: egyszer valóban kipróbálom…méghozzá a következő feszültségkor.:))