115. Temetés

2007 szeptember 21. | Szerző: Tuz |

Temetésen voltam. Unokatesóm. Rák.

Az odafelé úton viszonylag sokat derültünk. Valahogy így az idő jobban telik. Minden hülyeség eszünkbe jutott, csakhogy ne kelljen róla beszélni. Egyik hülyeség jött a másik után.

Időben megérkeztünk, az idő is nagyon jónak ígérkezett (de azért a nagykabátom vittem magammal).

 

Ismeretlenek hosszú sora jött csokrokkal, koszorúkkal. Eddig csak hallottam, de most már megbizonyosodtam, hogy mennyien szerették.

Édesanyja, a családtagok bementek a ravatalozóba. Engem nem vitt be a lábam, míg a koporsót nem zárták le. Az én emlékeimben maradjon meg úgy, ahogy utoljára láttam, ezért nem akartam ott megnézni.

Várakozás közben elsuhant előttem egy ismerős arc. Először azt hittem, hogy képzelődöm. Aztán ott sürgött-forgott, így bizonyossá vált, hogy jól látom. Tudtam, hogy politikusi ambíciói is voltak az unokatesómnak, de hogy ekkora, erre nem gondoltam. Aztán a hölgy is búcsúzott tőle, a közös emlékeket idézve. Lampert Mónika a család személyes jóbarátja, Lacival együtt politizálgattak. Egy dolog miatt ez a hölgy nagyot nőtt a szememben. Férjével jött el, magánemberként, nem hivalkodva, csendben. S ahogy jött, úgy szépen el is ment a temetés végén.

A család ezután egy kis ebédre összejött a családi háznál. Itt találkozhattam még általam nem ismert „rokonokkal” is. Ilyenkor lesek: eddig hol voltak? Hol élnek egyáltalán? És hasonlók.

 

Hazafelé, ahogy ez már lenni szokott, elemeztük az ebédnél történteket, hallottakat, „nyomozgattunk” kik az „új” rokonok, hol élnek, hol voltak eddig…stb.

 

Nem szeretnék egy ideig temetésre menni!