Ősz

2007 október 17. | Szerző: Tuz |

Minden arany már, a Napsugár is,



mely ontotta kincsét egész Nyáron át


nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik


az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy…




Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,


társuk a lomb alig takarja őket


várják a sorsuk, s egy szeles nappalon


lehullva földre, adnak új életet…




Arany tutajként sodródik a vízen


hajtva a széltől egy árva falevél,


táplálta anyját rövid kis életében,


most letette sorsát… tovább már nem remél…




Szép most az Ősz. Akárha köddel


érkezik egy hűvös hajnalon,


s miíg fázósan bújunk össze a csípős esőben,


a Föld készül. Mereng új Tavaszon…

(Stignos István)