162.a (164) Bimbam, szólt a harang … avagy hoppmester a színen!

2008 április 27. | Szerző: Tuz |

Mióta esküvőkre járok, házasulandó párokat látok, azóta ilyen komikus esküvőben nem volt még részem, mint az uncsitesóé. Nem gondoltam volna, hogy erre utalt nagynéném, amikor azt kérte tőlünk, hogy ne nevessünk, majd utána kiröhögjük magunkat. Komolyan mondom … kész cirkusz volt az egész.:))

Az egész már azzal kezdődött, hogy több, mint fél órás késéssel érkeztek meg a házasságkötő terembe (az előzmény is megér egy misét). Az volt a nagy szerencséjük, hogy tegnap csak őket eskették össze, így egy pár sem csúszott a házasulással.:))

Vártam az ifjú párt, hogy megpróbáljak fotókat készíteni. Mikor uncsitesót megláttam, alig bírtam magam visszafogni, nehogy FELRÖHÖGJEK. Hihetetlen látványt nyújtott. De az összkép volt az ún. legrosszabb: uncsitesóm díszmagyarban, a menyasszony meg a hagyományos habosbabos ruhában. Nem illett össze a kettő. Legalább a lány alkalmazkodott volna a lökött vőlegényéhez, hamár annak ilyen hóbortja támad. De nem. Na, mindegy, valahogy tűrtőztettem magam. Nem úgy, mint mások: halkan felvihogtak, mikor meglátták őket. Nagybátyám, aki amúgy is nagyott hall, fennhangon megjegyezte: Na, megjött a hoppmester!:)) Ezután még keresett hasonló szavakat a vőlegény jellemzésére, leírására: porondmester, ceremónoamester. Nagyon találó, azon már nem bírtuk a vihogást visszatartani!:))

Lement az esketés, mentünk kifelé. Mikor a bejáratnál megláttam egy autót (a polgármesteri hivatal elé nem – de a térre sem – lehet autóval beállni), azt hittem, hogy a mozgássérült hölgy autója. Körbe szerettem volna járni, mert olyan apróságot még nem láttam. Mikor eléje kerültem, már nem tudtam vihogásomat visszatartani: a menyasszonyi furgon volt. Egyszerűen hihetetlen!:)) Tudtam, hogy uncsitesóm az apukájával mindig feltűnési és kitűnési viszketegségben szenvednek, de hogy ennyire!:)) Normálisan abba az autóba csak 2 ember fér: egy előre és egy hátra. Annak ellenére, hogy négyszemélyesnek van hitelesítve. Ráadásul csak kétajtós volt.
A kocsinál anyusomnak mondtam, hogy úgy legyen ötösöm a lottón, ahogy megjósoltam a héten, hogy ez a nő (alias menyasszony) Dr. xy-né yz Noémi lesz! Bejött, elvégre doktorné lett belőle (na, ezt nem gúnyból írtam, ugyanis eddig a lökött kölök olyan lányokat fogott ki, akik mind doktornék akartak lenni – Noéminek bejött).

Irány-surány a messzi faluba a templomi esküvőre. Szegény pap hangot adott igen nagy meglepetésének, mikor a vőlegényt meglátta.:)) Neki is szokatlan volt a furcsa pár.:))

A lakodalom is elég érdekesen alakult, de azzal már a mi családunk (a vőlegény családja) nem foglalkozott. Szórakoztattuk magunkat, ha már így alakult az esténk: énekeltünk a zenésszel (ő ért az egészben igazán valamit), kurjongattunk, bíztattunk és egyéb nyalánkságok a sok rihegés-röhögés mellett.:))

Viszont egy dolog nekünk nagyon rosszul esett: sem a vőlegény, sem a menyasszony a mi családunkhoz nem jött oda beszélgetni … csak a másikokhoz. Az est legnagyobb részét meg kint, a ház előtti beszélgetéssel töltötték, vagy az új asszony kint abajgatta a férjét, hogy ne cigaterrázzon már többet. Amúgy meg a menyasszony intelligenciájáról tett tanubizonyságot: sem az örömszülőknek, sem a mi családunknak nem köszönt. Nagynéném szavaival élve: egy modortalan nőszemély.

Ha már ilyen “ellátásban” volt részünk, akkor menyasszonytánc előtt 15 perccel szépen a családunk lelépett.:))

Azt hiszem ez a “Hoppmester” elnevezés örökre az uncsitesóm marad!:))