234. Május 7.
2009 május 7. | Szerző: Tuz |
Olykor úgy érzem, nem bírom tovább. Olykor úgy érzem, feladom. Olykor úgy érzem, erőm végén járok. Olykor úgy érzem, türelmem elfogyott. Olykor úgy érzem belefáradtam a szélmalomharcba. Olykor úgy érzem, itt a vég!
Aztán jön egy maroknyi kis csapat, s mindezt feledteti velem, új erőt adnak. S akkor úgy érzem, ezért érdemes pedagógusnak lenni! Könnyezve, nevetve…boldogan.
Köszönöm Nektek 5.b-s németesek!
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Hát igen a pedagógusi pálya már csak ilyen! Tőlem meg kapsz egy ötöst!
“Nagymami, drága nagymami…”: mit is mondhatnék erre könnyezve: KÖSZÖNÖM!
No, ettől hivatás a pedagógus pálya. Kizsigerel , padlóra hullsz, majd felemel.
Jega: így igaz! De meddig lesz ereje a maréknyi csapatnak felemelni a porból?
Mind a két gyermekemet az általános első négy osztályában Gizinéni tanította, Valamelyik nap találkoztam vele és megkérdeztem, 3 év múlva megy az unokám elsőbe, hozzád írattathatom be? Mosolyogva mondta, hogy pont akkor kezd megint elsősökkel.
Ilyenek a GIZI nénik.