Aki szeret
2007 október 15. | Szerző: Tuz
“Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a középpontja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar. Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire.”
(Walter Trobisch)
Szívdobbanások
2007 szeptember 30. | Szerző: Tuz
“Minden akkor kezdődött, amikor a Világfelelős gondolt egyet, s a maga feje szerint rendszerezte a földgolyón a bóklászó lényeket. Lehet, hogy egy pillanatra félrenézett, aztán már késő volt a hibát kijavítani.
Mert az élőlények nem mindegyike állt be abba a sorba, amelyet számukra megszabott. Volt, aki többet vélt magáról, pusztán, mert két lábon járt, és jól vagy rosszul, de egymás mellé rakott hangokkal beszélni tudott a társaival.
Hát persze, hogy nem állt be a helyére! Sőt! Egyáltalán nem állt be sehová. Mindenkinek parancsolni kezdett. Felkapaszkodott a legelső emelvényre, amely az útjába került, s onnan hirdette önnön dicsőségét. Aki alatta maradt, csakis alsóbbrendű lehetett nála. Ezt diktálta az agya, amely – állítólag – fejlettebbre sikeredett a többiénél.
És ahogy telt-múlt az idő, kezdett egyre inkább megfeledkezni az egyik legfontosabbról: a szívről, amely rabszolga módjára, csendesen tette a dolgát. Eleinte még a kétlábút is kerülgették némely furcsa érzések, de gőgösen elzavarta azokat, s azt mondta, nincs szüksége rájuk, mert csak felesleges koloncok a hidegen gondolkodó agy mellett.
Ám azzal együtt kidobott még mást is. Valamit, ami másként melegít, mint a gondolat. Azért most már hiányzik neki, néha szégyenlősen keresgéli, bár ezt egyre kevesebb vallja be közülük. Önzés és gonosz indulatok telepedtek a helyébe.
Tán éppen a kutyák voltak, akik elsőnek szaladtak oda, hogy felkapják ezt a méltatlanul kihajított “valamit”. Mert nekik szükségük volt rá.
Azóta még erősebben hallják azokat a dobbanásokat, melyekre az emberi fül már érzéketlen.”
(Benkő László: Szívdobbanások, a regény bevezető szavai)
Vágy
2007 szeptember 8. | Szerző: Tuz
 Hallod, hogy száll az éjben a vágy? Kitörte szobám ablakát, Belopta orromba tested illatát, Aztán kacagón odébbállt… Rohantam utánna de mindhiába, Eltünt gátlásaink homályába. Mire ez a sietség ? De agyamban dobol a vér… Tam, tatam, ne menj még ! Hormondobverőkkel késik az éj. Szeretném hallani ismét A tiltakozás elhaló énekét. Engedd, hogy testünk összeérjen, S ebben a mandulaillatú éjben Nedves ajkaimmal megizlelhessem tested minden rejtett zugát. Ugye akarod? Mert én nagyon …  | ||
A veszekedések slágerlistája
2007 szeptember 7. | Szerző: Tuz
Min veszekszünk, morgunk vagy vitatkozunk? Erről kérdezett meg 1000 házaspárt egy német hetilap.
Íme a leggyakrabban említett okok, amelyek alkalmat adnak a vitára:
1. A ruhák rendetlenül hevernek a szobában – 35 százalék
2. Anyagi ügyek – 33 százalék
3. A férfi kétbalkezes, ha valamit meg kell javítani – 27 százalék
4. A férfi olajra lép, ha a háztartásban segíteni kellene – 27 százalék
5. A férj vagy a feleség tévedésből a másik kedvenc műsorát tartalmazó videokazettára vette fel a saját filmjét – 20 százalék
6. A vécé tetejét valamelyikük nem csukta le – 17 százalék
7. Egyikük nem akar elmosogatni – 14 százalék
8. Valamelyik fél nem kívánja a szexet – 13 százalék
9. Senki nem akarja levinni a szemetet – 7 százalék
10. Valaki elhasználta az összes melegvizet – 6 százalék
Nem az a fájdalom
2008 január 10. | Szerző: Tuz
“Nem az a fájdalom, amitől könnyes lesz a szemed, hanem az, amit mosolyogva kell elviselned.”
Oldal ajánlása emailben
X