Ugyanebben a tóban élt egy béka is, aki nem kevéssé volt büszke ugró- és énekesi képességére. Sokáig rá se hederített a kagylóra.

Kíváncsian figyelte a kagyló barna héját és széles lábait. – Milyen csúnya színed van – folytatta. – Nézd, én milyen szép zöld vagyok
– Hát igen, nem vagyok szép – mondta a kagyló – de szeretem a víz ezernyi színét.
– Mit csinálsz itt, mozdulatlanul egész nap a tó fenekén?
– Figyelek – válaszolta a kagyló.
– Mit figyelsz? – kérdezte elképedve a béka.
– Nincs itt a homályos vízben semmi különös.
– A Hold csillogását figyelem. Boldogan megtanulnék festeni, úgy, ahogyan a Hold festi színeit a vízre. És Te mit csinálsz kedves béka?

– Ó – mondta a béka miközben kicsit felfújta magát – én nem vagyok a vízhez kötve, és nem kell egész nap figyelnem. Nekem saját hangom van. Én énekelek, híres művész vagyok. Még az emberek is csendben maradnak, hogy csodás hangomat hallgassák.
A kagyló megcsodálta a békát. – Tehát híres vagy – mondta elismerően. – Nekem nincs hangom, és nem ismer senki, rejtőzködve élek itt. Tanulni szeretnék, addig szeretném a víz csodálatos színeit szemlélni, míg le nem tudom festeni őket.

– Te meg a buta szemlélődésed – mondta a béka türelmetlenül – Nincs itt semmi látnivaló. Túl unalmas nekem itt – mondta a béka, és egy jókora ugrással kint is volt a vízből.
Keresett magának egy nagy pocsolyát, és rákezdett brekegésre. Úgy elemerült saját hangjában, hogy nem vette észre a felé közeledő nagy vörös lábakat és a piros, hegyes csőrt, amely megragadta. Látnotok kellett volna ekkor a békát, hogy kapálózott! Még egyszer visszahullott a fűre, és sikerült neki utolsó erejével, élete leghatalmasabb ugrásával a tóba ugrani, le egészen a fenekére, ahol pont a kagyló mellett találta magát.
– Vége van a koncertnek? – kérdezte BARÁTSÁGosan a kagyló. A béka azonban nem tudott válaszolni. Elakadt a szava.
Így éldegélt a kagyló és a béka a csendes tóban még sokáig, hasonló párbeszédeket folytatva egymással.
A kagyló azonban fáradhatatlanul figyelt. És amikor halála után felnyitották, belsejében láthatóvá vált az ezerszínű gyöngyház, amelyet senki se láthatott, míg a kagyló élt. A gyöngyházban ezüst gyöngy csillogott, amely olyan volt, mint az éjszakai égbolton világító EZÜST HOLD képmása…