Az iskola

2007 augusztus 28. | Szerző: Tuz |

28. péntek

Igen, drága Enrico, nehezedre esik a tanulás, mint édesanyád mondja: sose látom, hogy azzal az elszánással mennél iskolába: hogy na, most megmutatom, sose látom, hogy olyan vidáman indulnál el, ahogyan szeretném. Még mindig ódzkodsz az iskolától. Figyelj ide: gondold el, milyen rettentő hiábavalóan telnének a napjaid, ha nem járnál iskolába! Egy hét múlva összetett kézzel rimánkodnál, hogy újra mehess, megenne az unalom és a szégyen, megutálnád a játékot, az egész életedet. Enricóm, most mindenki, de mindenki tanul. Gondolj a munkásokra, akik a fárasztó napi munka után esténként járnak iskolába; gondolj azokra a lányokra, asszonyokra, akik vasárnapi iskolába járnak, és az egész hetet végigrobotolják; azokra a katonákra, akik a kimerítő gyakorlatok után veszik kezükbe a könyvet, füzetet; gondolj azokra a néma vagy vak gyerekekre, akik szintén tanulnak; és gondolj a rabokra, ők is megtanulnak írni-olvasni. Tűnődj el azon, hogy reggelente, amikor elindulsz, abban az órában, abban a pillanatban a szülővárosodban veled együtt harmincezer gyerek megy iskolába, és három óráig egy teremben ül és tanul. De mit harmincezer! Gondolj arra a számtalan gyerekre, aki nagyjából ugyanebben az időben indul iskolába szerte a világon; képzeld el, amint mennek, mendegélnek békés falusi utcákon, zajos városi utakon, tengerek, tavak partján, tűző napon, fojtó ködben vagy csónakokon, ahol csatornák szelik keresztül-kasul a vidéket, vagy lovon nagy síkságokon át, vagy sílécen hegyen-völgyön át: erdei utakon és patakokon kelnek át, egyedül, párosával, csoportosan, hosszú-hosszú sorokban, hónuk alatt könyvekkel, ezer- és ezerféle ruhában, százféle nyelven beszélnek, kezdve a jégmezők közé vesző Oroszország távoli iskoláitól a pálmafák árnyékában meghúzódó arábiai iskolákig, millió és millió gyerek tanulja százféle formában ugyanazokat a dolgokat; képzeld el az óriási hangyabolyt, százféle nép fiait – mekkora mozgás ez, és te e mozgás része vagy. Gondolj arra, hogy ha ez a mozgás megszűnne, az emberiség a barbárság állapotába zuhanna vissza. Ez a mozgás jelenti a világ előrehaladását, reménységét, dicsőségét. Bátorság hát, kis katonája e nagy hadseregnek. A te fegyvered a könyveid, a te csapatod az osztályod, harcmeződ az egész f öld, dicsőséged pedig az emberi civilizáció. Légy bátor katona, Enrico!

Édesapád

(Edmondo de Amicis)